munkatársak

Dr. Magyar Adél Márta
intézményvezető-helyettes, gyógypedagógus-logopédus KORINTA Alapítvány elnöke
1988-ban a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végeztem oligofrénpedagógia-logopédia szakos gyógypedagógusként. Bár az akkori képzés még nem tartalmazta a kora gyermekkor gyógypedagógiai módszertanát, az első életévek, a családközpontú beavatkozás, fejlesztés lehetősége a kezdetektől foglalkoztatott. Logopédiai munkám mellett 1988-tól inkluzív ellátást nyújtó bölcsőde gyógypedagógusa lettem Szentendrén. Ennek az időszaknak a gyógypedagógiai tevékenysége, a „korais” szakemberek intenzív együttműködése, jó gyakorlatok létrehozása készítette elő a „korai fejlesztés, tanácsadás és gondozás” pedagógiai szakszolgálatként való megjelenítését az 1993-as közoktatási törvényben. Ebben az évben Szegeden folytattam a bölcsődei integrációs munkát, az első inkluzív csoportban, korai fejlesztő gyógypedagógusként. Bár egyedül voltam, konzultáltam gyermekorvossal, gyógytornásszal, konduktorral, védőnővel – így alakítottunk ad hoc, később valódi korai fejlesztő teamet. 1994-ben szülők összefogásával, dr. Szűcs Péter gyermekneurológussal és Balogh Krisztina konduktorral létrehoztuk a Szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítványt (KORINTA Alapítvány), amit azóta vezetek. Az alapítvány a bölcsődei integráció támogatása mellett eleinte a dél-alföldi régió számára képzésekkel, szakmai napok és konferenciák szervezésével, speciális pótszülő-képzéssel segítette a szolgáltatásokban tapasztalható hiány csökkentését. A családközpontú, egyedi igényekre válaszoló, ambuláns ellátási forma megteremtéséhez 2002-ben – szülők közreműködésével és társ-szakemberekkel – alapítványunk létrehozta az Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézményt.
2007-ben okleveles gyógypedagógus, 2017-ben a neveléstudomány doktora (PhD) lettem. A Szegedi Tudományegyetemen tizenhat évig a gyógypedagógus-képzés oktatója voltam, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában logopédus és gyógypedagógus doktoranduszok témavezetője vagyok.
A elmúlt években a családközpontú korai gyógypedagógiai beavatkozás mellett érdeklődésem a hasonlóan rendszerszemléletű családterápia felé fordult. Jelenleg képzésben lévő családterapeuta vagyok. Az Odú Központban elsősorban bölcsődei keretek között végzek korai fejlesztést. Gyógypedagógusi tevékenységem fókuszában a korai nyelvi fejlődés zavarainak kezelése és a markáns nyelvfejlődési problémákkal társuló komplex fejlődési késés, eltérés áll. Fejlesztő szakemberként feladatomnak tekintem a gyermeket befogadó intézményi környezettel való minőségi kapcsolat kiépítését, és a bölcsődei órákon jelen nem levő szülőkkel a gyermek fejlődését segítő együttműködés megteremtését is.