munkatársak

Fáskerti Réka Ágnes
gyógytornász
Fáskerti Réka Ágnes vagyok, 2024-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán gyógytornászként. Azért választottam ezt a hivatást, mert szerettem volna embereken segíteni. Nagy boldogsággal tölt el, mikor látom azt, hogy a kitűzött célt közösen sikerül elérnünk, vagy hogy pozitív irányba fejlődik az adott személy. Mivel mindig is szerettem volna gyermekekkel foglalkozni, amint lehetett, próbáltam gyerekek között dolgozni. Fiatalabb koromban táboroztattam, így megismerhettem milyen is együtt működni az általános iskolás gyermekekkel. Úgy éreztem, fejlődni szeretnék a gyermekek gyógyítását illetően, mint gyógytornász szakember. Így jelentkeztem egyből az alapszak elvégzése után a Miskolci Egyetemre, gyermekrehabilitációs szakirányra, ahol jelenleg tanulok. Szerettem volna kisebb gyermekek gyógyításában és fejlesztésében is tevékenykedni. Így kerültem be az Odú Központ, Pedagógiai Szakszolgálati Intézménybe és lettem a csapat része. Az Odúban megtapasztalhatom milyen kiváló szakemberek társaságában dolgozni, valamint megtanulhatom, hogyan lehet komplex segítséget nyújtani a csecsemőknek, kisgyermekeknek.