munkatársak

Ézsiás Eszter

gyógypedagógus (autizmus spektrum pedagógiája), gyógytornász

A Szegedi Tudományegyetemen végeztem gyógytornász-fizioterapeutaként 2018-ban, és azóta dolgozom korai fejlesztésben. Már az egyetemi éveim alatt világossá vált számomra, hogy a koragyermekkor az a terület, ami a legközelebb áll hozzám, ezért ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Hamar felismertem, hogy nem végezhetek hatékonyan mozgásfejlesztést anélkül, hogy figyelembe venném a gyermek személyiségét, képességstruktúráját, illetve a szülő és a gyermek közti kapcsolatot. Emiatt kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karán 2019-ben értelmileg akadályozottak és autizmus spektrum pedagógiája szakirányon. A célom az volt, hogy bővítsem a meglévő ismereteimet, ezáltal komplexebb terápiát biztosítva a hozzám járó gyermekek és családjaik számára. 2022-ben a Miskolci Egyetemen szakosodtam gyermekrehabilitációs szakgyógytornásszá, ezzel is elmélyítve ismereteimet a gyermekkori fizioterápiában. Gyakorlati tudásomat az eddigi munkahelyeimen az Odú Központban és a Bethesda KIDSz-ben szereztem meg. A gyógypedagógiai tanulmányaim befejezését követően is arra törekszem, hogy a legfrissebb tudással támogathassam a hozzám forduló családokat, ezért folyamatosan bővítem ismereteimet különböző képzések révén. A munkám során fontos szerepet kap a szülőkkel való szoros együttműködés, a bizalmas légkör kialakítása. Fejlesztő foglalkozásaimon a gyermekek funkcionális szemléletű fejlesztését tartom szem előtt, és mindezeket játékos módszerekkel és eszközökkel valósítom meg.