munkatársak

Androcki-Patus Anita

gyógypedagógus (hallássérültek pedagógiája)-logopédus


2002-ben fejeztem tanulmányaimat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán logopédia és szurdopedagógia szakirányokon, majd 2004-ben mester fokozatú diplomát szereztem az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. 2016-ban az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézeténél szakvizsgát tettem.

Pályámat Budapesten kezdtem egy általános iskolában, ahol a logopédiai osztályok tanulóit segítettem logopédusként, majd Csongrád-Csanád Vármegye Homokháti Kistérségében voltam utazó logopédus szakszolgálati munkatársként. Az Odú Központban folyó koragyermekkori intervencióba 2010-ben kapcsolódtam be, szurdopedagógusként és logopédusként egyéni és csoportos foglalkozásokat tartok. A kezdetektől részt veszek az állapotfelmérésekkel foglalkozó team munkájában és időszakosan logopédiai szakszolgálati feladatokat is ellátok.

Fontosnak tartom, hogy tudásomat folyamatosan bővítsem, így szívesen veszek részt különböző képzéseken, s az ott megismerteket igyekszem a mindennapi munkámba is beépíteni. Szeretek újszerű fejlesztési formákat is kipróbálni, folyamatosan megújulni.

Bár szinte minden korosztállyal dolgoztam már munkám során, mégis a korai időszakot érzem leginkább magaménak. Szeretek a családokkal együtt gondolkodni, támogatni, segíteni őket és a gyermeket, apró lépésekkel hozzájárulni ahhoz, hogy egyre  biztosabban haladjanak az előttük álló úton. Fontos számomra az is, hogy munkámban soha nem vagyok magamra hagyva, mindig számíthatok a munkatársaimra, így egy nagy csapatként segíthetjük a hozzánk járó családokat.