• Magyar
  • English
  • Deutsch
  • Français

1%

KORINTA Alapítvány
Adószám: 18453661-1-06

Együttműködő támogatóink

Szeged város

Szeged Város

Önkormányzata

 

 

 

 

ÉTA Országos Szövetség

Díjak

Délmagyarország

Presztizs Díj 2010

"Együtt EGY MInőség"

Műhelybeszámoló
a „PARTNERSÉGBEN 1. – AZ EGYMI-K ÉS A KIEMELT PROJEKT KÖZÖS HÁLÓZATI FELADATAI A BEFOGADÓ PEDAGÓGIAI KÖRNYEZET MEGTEREMTÉSÉÉRT MŰHELYMUNKA” rendezvény


„Kommunikáció a család és a segítő szakember között a kora gyermekkori intervencióban” szekciójáról, 2013. január 11., Budapest


Előadó: Dr. Borbély Sjoukje
Műhelyvezető: Magyar Adél

Bevezető
A délelőtt hallott plenáris előadások az EGYMI-k megújuló struktúrájáról és feladatvállalásáról szóltak. Hogyan kerülhet a mi témánkkal szekció a mai műhelynap programjába? A cím sokat elárul: kommunikáció a család és a segítő szakember között. Olyan területre fókuszálunk, amiről munkánk szerves részeként sokáig nem gondolkodtunk. A pedagógiai rehabilitációs modell középpontjában a fogyatékos gyermek állt, a cél az ő fejlődése, oktatása, nevelése volt. Ma arra keressük a választ, hogy a kora gyermekkori intervenció szülő-szakember kapcsolata - amely a „korais”gyógypedagógiai munkában újraértelmezett, meghatározó tényezőként jelenik meg évtizedek óta – tud-e mintául szolgálni, átemelhető tartalmakat adni az EGYMI-kben dolgozó szakemberek számára.

Ha a szekció során valamennyien úgy érezzük, hogy az előadásban elhangzott, majd megvitatott jelenségek munkánkban saját élményként jelennek meg, akkor kimondhatjuk azt, hogy az ökológiai szemlélet – esetünkben a családdal, a gyermek közvetlen környezetével való aktív kapcsolat - a teljes gyógypedagógiai tevékenységet áthatja. Különböző életkorú és más-más fogyatékossági csoporthoz tartozó személlyel, egymástól eltérő ellátási keretekben folytatott munkánk során a családdal való aktív és tudatos kapcsolattartás a gyermek, a tanuló fejlődésének elengedhetetlen eleme.

Borbély Sjoukje előadása
Jelenleg a család és a szakember közötti partneri viszonyról „divat” beszélni. A partnerség közös aktivitást jelent, ám a korai intervencióban inkább az együttes működés, az együttműködés jelenségét tapasztalhatjuk, amelyben a felek szerepei, feladatai jelentősen eltérnek egymástól. A szülő a gyermek iránt érez felelősséget, a szakember elsősorban a munkája minőségéért. Nehézséget jelent a kapcsolat kezdetén az, hogy a szülő még saját kirekesztődését éli meg, miközben elkezdődik a fejlesztés – együttműködésük ellentmondásos: a szülő keresi és kerüli is a szakembert. A szülő jövőképe megszűnik, átalakul. Tehetetlenség és kétségbeesés váltja egymást. Kevésbé kommunikálnak, miközben a szakember szeretné a gyermekkel, a saját tevékenységében kiteljesedni. Mi segítheti a kapcsolat kezdetét, felépítését? Jó, ha egy komplex, korrekt diagnózison alapulhat a munka, amely megfogalmazhatóvá, megbeszélhetővé teszi a fejlesztés problémáit, feladatait. A prioritások kijelölhetővé válnak, a szülők döntési joga konkretizálódhat.

A fejlesztés időszakában azonban továbbra is fennállhatnak kommunikációs dilemmák. Amikor a szülő és a szakember „szerződése” létrejön, erősen eltér kettejük pozíciója: a szülő nagy elvárásokkal helyezi hitét a szakemberbe, míg a szakember (optimális esetben) relativizálni tudja a saját szerepét: tudja, hogy a szülők mellett ő heti egy-két órában van jelen az életükben, de igyekszik munkáját hitelesen végezni, figyelembe véve a szülők elvárásait is. Hasznos lenne a szakemberek kompetenciáit a tanácsadás irányába bővíteni, ezzel segítve a kommunikáció folyamatát.

A határok dilemmái is felvetődnek egy szakember-szülő kapcsolat során. Mennyire kerülnek közel egymáshoz? Milyen mértékűvé válik egymás elfogadása, elismerése? A találkozások rendszeressége a barátság érzetét keltheti a szülőben. Jó, ha egymás számára a gyermekkel való bánásmódot illetően kompetens személyekké válnak.

Összefoglalva: a partnerség működik a korai terápiás kapcsolatban, de sajátos színezete van. Örömtelivé és sikeressé talán az akadályok közös leküzdése teheti. A partnerség legmagasabb minősége egymás kölcsönös elismerése lehet akkor is, amikor már nem dolgozunk együtt.

A Műhelyben lezajlott diszkusszió összefoglalása
Magyar Adél: A műhely kezdetén jeleztétek, hogy többségben gyógypedagógusok vagytok jelen, bár kevesen dolgoztok a korai intervenció területén. Ezért néhány gondolattal szeretném összefűzni az EGYMI-k feladatainak, kiemelten a befogadó pedagógiai környezet megteremtésének témakörét az elhangzott előadás szemléletformáló tartalmával.

A családközpontú kora gyermekkori intervenció a fiatal gyermekek és családjaik számára biztosított szolgáltatások, ellátások összessége, amely magába foglalja mindazt, ami a gyermek személyes fejlődésének biztosításához, a családi kompetenciák erősítéséhez és a család és a gyermek társadalmi inklúziójának elősegítéséhez szükséges. / European Agency for Development in Special Needs Education, 2003./ Láthatjuk, hogy segítő tevékenység a családra is kiterjed. Ugyanakkor a jelen pályázat nyertes intézményei olyan komplex ellátást nyújthatnak, amelyben a kezdetektől kísérhető a gyermek fiatal felnőttkoráig. Nem mindegy tehát, hogy a családdal való kapcsolat hogyan, milyen szemlélettel, céllal és minőségben alapozódik meg, majd alakul a továbbiakban.

Galambos Katalin: a családokkal kapcsolatba kerülő szakemberek között kettévált a velük való munka. Egyik a terápiás megközelítés, ami inkább pszichológusi, a másik a gyógypedagógusi munka. Az jelöli ki a határt, hogy mire van kompetenciánk. Szerintem érdemes kettéválasztani a két szakmát. Nem vagyok a szülő pszichológusa, de nagyon komoly munkát végzünk és sok a hibalehetőség.
Borbély Sjoukje: az én megközelítésem a gyógypedagógusi munkáról szólt. Egy korszerű, multidiszciplináris team tagjának a kompetenciáiról.

Magyar Adél: 2010-ben felmérést végeztünk, vidéki korai fejlesztőcentrumokban. A kutatás célja az volt, hogy feltárjuk azt, hogyan látják a saját munkájukat, mit gondolnak a sikeres munka alapjának? Mitől sikeresek korai fejlesztő gyógypedagógusként. Milyen szükségleteik vannak. Relatív kis mintás felmérés volt. A kapott válaszokból kiderült, hogy a szülővel való kapcsolattartás számukra a legakutabb probléma. Nem látják ennek a térben, időben való megvalósíthatóságát. Különböző okokat jelöltek meg, de a kapcsolattartásra szánható időnek a munkaidőben való megjeleníthetősége és a munkahelyen kialakított „beszélgető tér” meglétének hiánya volt a leggyakoribb válasz. Más kérdésekre adott válaszaikból kiderült, hogy bár a kapcsolattartást/tanácsadást érzik tevékenységük legnagyobb hiányosságának, ismeretek híján nem is tartják magukat kompetensnek ezekre a feladatokra. Ugyanakkor valamennyien igennel válaszoltak egy ez irányú képzésben való részvételi szándékukról.

Perlusz Andrea: gyógypedagógus a korai intervencióban szoros kapcsolatot tartunk a szülővel. De az elfogadással kapcsolatos problémák és a gyerek életútjának különböző pontjain bekövetkező megtorpanások során elhanyagolt területté válik a szülőkkel való foglalkozás. Mintha elértünk volna a végállomásra. Én integrációban dolgozom, sőt az egyetemistáinknál is látom. Az életút során a munkánk része a szülőkkel való foglalkozásnak. Egy egyetemista „felnőtt”-et a szülő másképp tudná segíteni, különösen, ha ő is segítséget, „mentorálást” kapna ebben a folyamatban.

Borbély Sjoukje: akkor lehetne jó korait csinálni, ha lenne kilátás, az életút, tervezhető és belátható életívvel. Intézményekkel, szakembercsoportokkal, szociális hálóval. Hollandiában és itt is tartom a kapcsolatot. Látom, hogy a felnőttkori önállóság egy ország számára alapvető gazdasági érdek is: nagyon sokba kerül egy inaktív sérült fiatal felnőtt. Magyarországon idősnek és betegnek lenni magán luxus. Kevés, főleg civil szolgáltatás van számukra: Kézenfogva Alapítvány, Fecske szolgálat. Ezért is mondhatjuk azt a magyarországi családokról, szülőkről, hogy fogyatékos gyermek mellett nincs trauma feldolgozás, csak viszonylagos nyugalmi időszakok.

Galambos Katalin: a kórház és a korai fejlesztő között van egy óriási lyuk. A családoknak fogalmuk sincs, hogy hová fordulhatnak, milyen lehetőségeik vannak. Kórháza válogatja, hogy hogyan kapcsolódik a korai fejlesztéssel.

Nyíregyházi gyógypedagógus tapasztalata: nálunk a kórházban megszülető Down-szindrómás gyermek szülője infót kap, szóróanyagot, van hová fordulnia korai fejlesztésért. A korai központokba való eljutás előtt, ha van egy orvos vagy van kapcsolat, van egy érzelmi központ, kapcsolódás az első trauma idején. Ez húsz év kemény munkájának eredménye. A szülők megtámogatása egy erős faktor lehetne. Társadalomra, törvényhozásra.

Sjoukje: nagyon megváltoztak a szülők, mostanában sok harcias szülő van. Demokrácia hiánya, sok szülő túllő a célon, ha demokráciában harcolok, nem kell szembenéznem a saját problémáimmal. Szocializáció nagyon fontos lehet. Minden beszélgetés fejbe vághatja a szülőt, négyszemközt leülve. Bp-en korai fejlesztő központban vannak szülői csoportok. És bevezettük a kötelező konzultációs órákat. Együtt szocializálódunk a szülőkkel, együtt tanuljuk a demokráciát. Kipróbáljuk, s lehet, hogy egy év múlva majd másképpen csináljuk. Ami jó a szülőnek, az nekünk is jó.

Bukovics Eszter, Mohács EGYMI-ből: több mint 10 éve a korai fejlesztésben is dolgozom. Nem vettem részt az említett felmérésben. Hol beszél a gyógypedagógus a szülővel? Sok minden jutott eszembe. Sok múlik a vezetésen. Nálunk pár éve vezetőváltás volt, szemléletváltás. Kicsöngetés-becsöngetés, mivel töltöm az időmet. Amii a vezetés számára a fontos volt. Most más lett, módot találhatok arra, hogy a szülőkkel kommunikáljak, pár percet a folyosón állva eltölthetek vele. Amikor jön a szülő, a gyerek is vele van, bizonyos kérdéseket nem tudunk ilyen körülmények között megbeszélni. Például, ha jön a szülő egy diagnózissal. Kompetens vagyok-e, hogy én mondjam el, mi mit jelent a diagnózisban? A pályázatunkban próbáltam előtérbe helyezni a szülőkkel való kapcsolattartás lehetőségeit: terveztünk egy szülő klubot, igényük van erre. Most sem idejük, sem terük nincs rá, hacsak az intézmény nem szervezi meg a lehetőséget. 

Mellettünk kb. 50 méterre van a városi kórház. Valószínűleg ma sem tudják, hogy több, mint 10 éve működik a szomszédjukban korai fejlesztő központ. Az első konferenciánkon az egészségüggyel való kapcsolat volt a téma, meghívtunk védőnőket, családsegítő, orvos stb. van igényük rá. Most az elmúlt 2 hónapban a 2. szülő jött be, aki nem a szakértői bizottságtól hozott szakértői véleményt, hanem a szakorvostól.

Verasztó Ildikó: évek óta figyelemmel kísérem a TÁMOP programokat, segíteni a célok megvalósítását. TÁMOP 3.1.1 első szakaszában megpróbáltuk egy képzés fejlesztését támogatni. Más szektorokat bevonni, pl. az egészségügyet. Együtt kell megélni a szemléletváltást, a közös szemléletmód kialakítását, a team-munkát. Van még feladat. Úgy érzem, nem tudunk jól dolgozni egymás nélkül, jó eredményeket elérni. Nekünk most ez központi feladat, nem lesz könnyű.

Zárszó:
A szekcióban hallott előadás, és a közös beszélgetés kapcsán elmondhatjuk, hogy a korai intervencióban alkalmazott szülő-szakember kapcsolat modellt az EGYMI-k gyakorlatába beemelhetőnek tartjuk. A kapcsolat minőségét nem a gyermek életkorához kötötten értelmezzük. Szintén az együttműködésre helyezzük a hangsúlyt akkor, amikor a család/gyermek ellátásában jelentős szerepet játszó más szektorokkal (pl. egészségügy), és – akár a jelen projekt résztvevőiből álló – társ-intézményekkel való rendszeres konzultációt, a mai műhelymunkához hasonló együttműködést szorgalmazzuk.

A beszámolót készítette: Magyar Adél

Budapest-Szeged, 2013. január 28.

(A műhelymunka programja a linkre kattintva megtekinthető!)