munkatársak

Kúti-Czeglédi Orsolya

gyógypedagógus-logopédus


Magyar szakon kezdtem tanulmányaimat. A Bölcsészettudományi Kar nagyban befolyásolta személyiségem fejlődését. Nyitott gondolkodásomat, a problémák árnyalt és többnézőpontú megközelítését, esztétikai igényességre való törekvésemet ebből az időből eredeztetem. Magyartanárként sosem dolgoztam, viszont több különböző munkahelyen kipróbálhattam magam. Minden munkakörben megtaláltam azt, ami miatt szeretni tudtam, mégis hiányérzetem volt.

Felnőtt fejjel a logopédia miatt mentem a Szegedi Tudományegyetem gyógypedagógia szakára, ahol egy szerencsés véletlen sodort az Odúba gyakorlatra. Első látásra szerelem volt. A logopédia és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány elvégzése után én voltam a legboldogabb, amikor munkatársa lehettem az intézménynek.

Szerencsés vagyok, hogy intézményünkben a logopédia és a korai fejlesztés területén is dolgozhatok. Foglalkozom beszédindítással egyéni és csoportos formában, valamint iskolás korú gyermekek artikulációs zavar terápiáját végezem az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola intézményében.

A korai fejlesztés során fontos feladatomnak tartom, hogy a gyermek és szülő között lévő kapcsolatot erősítsem, kommunikációjukat segítsem, rávilágítsak mennyire jók együtt.

Munkám során folyamatosan ösztönöz munkatársaim magas színvonalú tudása, tudásmegosztásuk, és segítségük. Az itt kapott hozzáállást értékként őrzöm, és ha alkalmam nyílik rá, igyekszem hasonlóan támogatni másokat tudásommal.